Főétel

    

Vörös áfonyás fasírtgolyó

egytal

Hozzávalók (4 személyre):

a krumplipüréhez:
1 kg krumpli 2 szál póréhagyma 10 dkg vaj 2 dl tej
csipetnyi őrölt szerecsendió só, őrölt bors;
a fasírtgolyóhoz:
60 dkg vegyes darált hús (sertés, marha)
2-3 szelet szikkadt kenyér
5 dkg aszalt vörös áfonya 1 vöröshagyma 2 tojás
2 dl forró tej 5 dl olaj a sütéshez
só, őrölt bors;
a hagymás szószhoz:
2 nagyobb lila hagyma
2 dl zöldségalaplé 1 liter főzőtejszín
2 evőkanál szójaszósz 2 evőkanál vaj
1 evőkanál liszt só, őrölt bors.

Elkészítése:

A póréhagyma fehér részét levágjuk, megmossuk, karikára vágjuk. Egy kisebb fazékban 2 dkg vajat hevítünk, majd a hagymát megpároljuk rajta. Hozzáadjuk a hámozott, kockára vágott krumplit, felöntjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, és fedő alatt puhára főzzük. Miután megfőtt, leszűrjük, kikavarjuk a többi hozzávalóval.
Közben a fasírthoz a kenyeret darabokra tépjük, és forró tejbe áztatjuk, az áfonyát apróra vagdaljuk. Egy serpenyőben kevés olajon megpároljuk a felaprított vöröshagymát. A darált húst összekavarjuk a tojásokkal, az áfonyával, a párolt hagymával meg a kinyomkodott kenyérrel, sóval, borssal ízesítjük, és kisebb golyókat formázunk a masszából. Serpenyőben olajat hevítünk, a húsgolyókat szép pirosra sütjük, majd konyhai papírtörlővel bélelt tálba szedjük.
A szószhoz a szeletekre vágott lila hagymát vajon megpároljuk. Megszórjuk a liszttel, kavargatva pirítjuk egy keveset, majd felöntjük az alaplével, a tejszínnel, illetve a szójaszósszal. Jól kiforraljuk, végül sózzuk, borsozzuk. A fasírtgolyókat krumplipürével és a hagymás szósszal kínáljuk.