Főétel

    

Olajbogyós krémes, rántott hústekercs

foetel

Hozzávalók (4 személyre):

kb. 1 kg növendék- vagy borjúhús
bors pirospaprika
fokhagymapor
2-3 csipetnyi őrölt kömény
a töltelékhez:
1 tojás
15 dkg mascarpone (tehéntúró is jó)
két marék mag nélküli zöld olajbogyó
1 piros kápia paprika 1 lila hagyma
bors 2-3 evőkanál zsemlemorzsa
a panírozáshoz-sütéshez:
liszt 3-4 tojás
bors zsemlemorzsa
bő olaj

Elkészítése:

A húst felszeleteljük, jól kiklopfoljuk, majd megszórjuk a felsorolt fűszerek keverékével. A töltelékhez az olajbogyót kissé összeaprítjuk, majd hozzáadjuk a finomra vágott hagymát és a kis kockákra vágott paprikát. Simára keverjük a mascarponéval meg a nyers tojással, sóval és borssal ízesítjük, majd „összefogjuk” 2-3 evőkanálnyi zsemlemorzsával. A hússzeletekre egy-egy evőkanálnyi krémet kenünk, szorosan föltekerjük, majd lisztbe, ízesített felvert tojásba, illetve zsemlemorzsába forgatjuk, és bő forró olajban, de kis lángon szép aranybarnára sütjük. Rézsútosan szeletelve, bármilyen köret és/vagy saláta kíséretében kínáljuk.