Főétel

    

Mustban párolt sertéstarja

r-mustban-parolt-sertestarja

Hozzávalók (4 személyre):

80 dkg csont nélküli sertéstarja
só, bors
pirospaprika
fokhagymapor
liszt
zsiradék
3 hagyma
5 dl must
a körethez:
1 kis fej fehér káposzta
továbbá:
2 csapott evőkanál étkezési keményítő
petrezselyemzöld
esetleg citromlé

Elkészítése:

A húst ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, megszórjuk a só, bors, pirospaprika és fokhagymapor keverékével, majd lisztbe forgatjuk, és felforrósított zsiradékon mindkét oldalukon hirtelen megpirítjuk. A szeleteket hőálló edénybe fektetjük, eloszlatjuk rajta a nagyobb darabokra vágott hagymát, aláöntjük a mustot, ha szükséges, kevés vizet is, és lefedve 180 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt megpároljuk. Miután a hús megpuhult, a hőt 220 fokra emelve fedő nélkül 5-10 perc alatt kissé rápirítunk. A húst kiszedjük, és melegen tartjuk. A visszamaradt pecsenyelevet átszűrjük egy kisebb edénybe, a keményítőt elkeverjük kevés hideg vízzel, a pecsenyeléhez öntjük. Ha szükséges, hígítjuk, majd jól kiforraljuk. Sóval, borssal, esetleg citromlével utánízesítünk. A káposztát félbe-, majd cikkekre vágjuk, és sós vízben roppanós-puhára főzzük. Szűrőkanállal kiszedjük, kissé lecsepegni hagyjuk, majd mártással meglocsolva, petrezselyemzölddel megszórva a tarjaszeletekkel kínáljuk.