vega konyha

    

Karfiolos lencsecurry

vega

Hozzávalók (6 személyre):

50 dkg karfiol 20 dkg vörös lencse
4 érett paradicsom
1 hagyma 1 cikk fokhagyma
1 piros csilipaprika
kb. 3 cm gyömbér
5 evőkanál olívaolaj
2,5 teáskanál currypor
2 teáskanál koriandermag
1/4 teáskanál fahéj
1 zöldcitrom
petrezselyemzöld

Elkészítése:

A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Rózsáira szedjük a karfiolt, megmossuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Összeforgatjuk 1 evőkanálnyi olajjal meg kevés sóval, és kb. 25 perc alatt sütőben megpirítjuk. Serpenyőben a maradék olajat felforrósítjuk, majd megpirítjuk rajta az apróra vágott hagymát, fokhagymát, a karikára vágott csilit, illetve a reszelt gyömbért (5-8 perc). Mozsárban összezúzzuk a koriandert a curryporral meg a fahéjjal együtt. A hagymás alaphoz kavarjuk, 1-2 percig pirítjuk, amíg illatozni kezd. A cikkekre vágott paradicsomot hozzáadva 6-8 percig pároljuk, majd beleszórjuk a lencsét, és felöntjük 7 dl vízzel. Addig főzzük, amíg a lencse megpuhul, ezután belekavarjuk a sült karfiolt, és sóval, illetve citromlével ízesítjük. A végén megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel, majd tálaláskor cikkekre vágott citromot helyezünk mellé.
Tipp: Teljes kiőrlésű lepénykenyérrel vagy pirítóssal tálaljuk.