Saláta

     

joghurtos tavaszi saláta

egytal

Hozzávalók (4 személyre):

1 fej zöldsaláta 1 fej színes saláta
2-3 dkg rukkola saláta 15 dkg koktélparadicsom
30 dkg feta sajt
2 érett avokádó
16 szem fekete olajbogyó kevés só
az öntethez:
25 dkg natúr joghurt
60 ml olívaolaj
3 evőkanál mustár
1 tojássárgája
frissen őrölt bors.

Elkészítése:

A zöldségeket megmossuk, a salátát darabokra tépkedjük egy tálba. A paradicsomot negyedekre vágjuk, az olajbogyót kimagozzuk, darabokra vagdaljuk. Az avokádót meghámozzuk, kétfelé vágjuk, a magját kiemeljük, a húsát pedig vékony szeletekre vágjuk. Kis kockákra vágju k a sajtot, majd m i ndent egy nagy tál ban összekavarunk, kevés sóval ízesítjük. Egy tálkában a tojássárgáját kikavarjuk, lassan adagolva hozzá az olajat, amíg sűrű krémet kapunk. Belekavarjuk a mustárt, a joghurtot, és kevés őrölt borssal ízesítjük. Az öntetből locsolunk a salátára, a többit mellé kínáljuk.