a palacsintához:
♦ 25 dkg liszt
♦ 2 tojás
♦ 3-4 dl tej
♦ 4-4 evőkanál cukor, citromlé és vaj
♦ 2 evőkanál darálatlan mák
♦ 1- 1 teáskanál mandula- és vaníliakivonat
♦ 1 citrom héja
♦ 1 teáskanál sütőpor
♦ csipetnyi szódabikarbóna
♦ csipetnyi só továbbá:
♦ 30 dkg eper
♦ 15 dkg cukor
♦ 1 dl víz
♦ 1 evőkanál méz
♦ 1 teáskanál vaníliakivonat
♦ a sütéshez olaj
Elkészítése:
Először elkészítjük az öntetet, amihez az epret kisebb darabokra vágjuk. Felét félretesszük, a többihez hozzáadjuk a cukrot, a vizet, a mézet és a vaníliakivonatot, majd kis lángon addig melegítjük, míg a cukor elolvad. Ekkor a tűzről levéve botmixerrel pürésítjük, visszatesszük a tűzre, és kis lángon tetszés szerinti állagúra sűrítjük. Ezután levesszük a tűzről, langyosra hűlni hagyjuk. Ez idő alatt összekeverjük a palacsinta hozzávalóit: külön összekeverjük a tejet a citromlével, állni hagyjuk S percig; külön elvegyítjük a lisztet a cukorral, a sütőporral, a szódabikarbónával, a sóval, a citromhéjjal és a mákkal. A tojásokat, a felolvasztott vajat, a kivonatokat a citromleves tejhez keverjük, ezután pedig a liszthez dolgozzuk. Vigyázat, nem kell túlkavarni, nem gond, ha picit még csomós! Kevés forró olajon csinos palacsintákat sütünk. Amikor a palacsinták megsültek, tetejükre teszünk a félretett eperből, az öntettel leöntjük (pici mákot is szórhatunk rá), és azonnal kínáljuk.