Desszert

bukta

Epres-áfonyás gyors finomság

Hozzávalók :

80 dkg konyhakész leveles tészta
25-25 dkg mascarpone és eper meg áfonya vegyesen
10 dkg porcukor
1 tojássárgája
1 teáskanál citromhéj
1/2 teáskanál vaníliakivonat
csipetnyi só
a kenéshez:
1 tojás
1 evőkanál víz
a citrommázhoz:
10 dkg porcukor
1-2 evőkanál citromlé
1/2 teáskanál citromhéj

Elkészítése:

Egy tálban jól összekeverjük a krémsajtot a cukorral, a tojássárgájával, a citromhéjjal, a vaníliakivonattal és a sóval. A leveles tésztát enyhén lisztezett felületen kb. 2 mm vastagságúra nyújtjuk, majd 1,5 cm széles sávokat vágunk belőle függőlegesen. 2-2 sávot egyik végüknél összefogunk, így lesz egy hosszabb tésztacsíkunk, amit egyik végétől fogva csiga alakban feltekerünk. A csiga közepét villával megszurkáljuk, teszünk bele 1 teáskanálnyi ízesített krémsajtot, amibe eper- és áfonyaszemeket helyezünk. Ugyanígy járunk el a többi tésztacsíkkal is, óvatosan átemeljük a csigákat egy sütőpapírral el látott tepsibe. Megkenjük mindegyik csigát a vízzel felvert tojással, előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre, szép pirosra sütjük. A sütőből kivéve teljesen kihűlni hagyjuk, majd meglocsoljuk a citromlével és citromhéjjal elkevert porcukorból álló mázzal.