Gombás étel

    

Édesburgonyás tészta gombával

gombas

Hozzávalók (4 személyre):

35 dkg tészta
1 nagy édesburgonya (40 dkg)
1 vöröshagyma
1 dl tejszín
3 evőkanál citromlé
2 evőkanál olaj
só, őrölt bors
a feltéthez:
20 dkg csiperkegomba
2 evőkanál petrezselyemzöld
1 cikk fokhagyma
2 dkg vaj
só, őrölt bors
kevés szárított kakukkfű

Elkészítése:

A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és a levét félretesszük. Meghámozzuk az édesburgonyát, apró kockákra vágjuk. Kevés olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk az édesburgonyát, és együtt lepirítjuk. Felöntjük 2,5 dl főzővízzel a tésztától, és néhány perc alatt megpároljuk. A ragu felét kiszedjük, félretesszük. A másik felét összeturmixoljuk 1-1 dl vízzel és tejszínnel, sóval, borssal, citromlével ízesítjük. Visszatesszük a félretett édesburgonya-kockákat, és megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel, összekavarjuk a kifőtt tésztával. Közben egy serpenyőben kevés vajon megpároljuk a megpucolt és szeletekre vágott gombát. Reszelt fokhagymával, petrezselyemzölddel meg kakukkfűvel fűszerezzük. Sózzuk, borsozzuk, és az édesburgonyás tésztával tálaljuk.