Halas étel

hal

Bográcsos halpaprikás túrós csuszával

Hozzávalók (8 személyre):

a paprikáshoz:
1,5 kg hal (pl. aranydurbincs)
25 dkg füstölt szalonna
6 nagy paradicsom
4 dl tejföl
5-6 cikk fokhagyma
2 sárga és 2 zöld színű paprika
4 fej vöröshagyma

só, bors, 1 evőkanál pirospaprika
1 nagy csokor petrezselyemzöld;

a túrós csuszához:
80 dkg csuszatészta
50 dkg túró
30 dkg szalonna
4 dl tejföl.


Elkészítése:

Az apróra vágott szalonnát az üstben kiolvasztjuk, rászórjuk a hagymát, és kavargatva megdinszteljük. Hozzáadjuk a kis kockára vágott paprikát, együtt is dinszteljük egy keveset, majd beletesszük a kis darabokra vágott paradicsomot is, és kavargatva az egészet zsírjára sütjük. Ekkor megszórjuk pirospaprikával, elkavarjuk, azonnal felengedjük kevés vízzel, majd sózzuk és borsozzuk. ízesítjük a zúzott fokhagymával, és az egészet addig főzzük, míg szép, egynemű szószt nem kapunk, illetve a hozzávalók meg nem puhulnak. Ekkor beletesszük a feldarabolt halat, elkavarjuk, de ahogy főni kezd, már nem kavargatjuk, csak a bográcsot forgatjuk. Nem igényel hosszas főzést, miután fölforrt, kb. 10, legfeljebb 15 percig főzzük.

A főzés vége felé hozzászórjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, illetve a hal levéből kisebb adagokat merünk ki, simára kavarjuk a tejföllel, majd hozzákavarjuk a paprikáshoz, és az üstöt rázogatva jól kiforraljuk. A túrós csuszához a tésztát lobogó sós vízben kifőzzük. Közben a kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, jól lepirítjuk, a pörcöt szűrőkanállal kiszedjük. A visszamaradó zsírral jól meglocsoljuk a kifőzött, leszűrt tésztát. A túrót villával összetörjük, hozzákeverjük a tésztához, majd felét egy zsírral kikent tűzálló tálba simítjuk. Meglocsoljuk a tejföl felével, eloszlatjuk rajta a szalonnapörc felét, majd befedjük a többi tésztával, meglocsoljuk a maradék tejföllel, és meghintjük a megmaradt pörccel. 15 percre forró sütőbe toljuk, majd melegen, a paprikással tálaljuk.