Saláta

r-barackos-kolbaszos-salata

Barackos-kolbászos saláta

Hozzávalók (4 személyre) :

20 dkg enyhén csípős, füstölt vékony kolbász
2 barack
2 paradicsom
1 lila hagyma
1 kis zsenge tök vagy cukkini
salátafűszer
friss saláta
bazsalikom és friss kapor
zsiradék

Elkészítése:

A tököt apró kockákra vágjuk, megszórjuk salátafűszerrel, és félretesszük. A kolbászt forró zsiradékban kissé megsütjük, kihűtjük, vékony karikákra vágjuk. A barackot és paradicsomot kis kockákra vágjuk, a hagymát vékonyan felszeleteljük, az egészet összekeverjük a tépett salátával, aprított bazsalikommal és kaporral. Hozzákavarjuk a tököt levével együtt, utánízesítünk salátafűszerrel, és 5-10 perc pihentetés után kínáljuk.
Megjegyzés: Jó ötlet előre lehűtött gyümölccsel és zöldséggel dolgozni, úgy finomabb.