Vega konyha

    

Zsályás sült krumpli joghurtos padlizsánsalátával

r-zsalyas-sult-krumpli-jp

Hozzávalók (4 személyre) :

1 kg közepes méretű krumpli
4 evőkanál olaj, 8-10 zsályalevél
néhány szál metélőhagyma
só, őrölt bors
a padlizsánsalátához:
1 nagyobb padlizsán
3 zöldhagyma szárastól
3 evőkanál tökmag
1 kis doboz natúr joghurt (150 g)
1 evőkanál apróra vágott menta
1 evőkanál olívaolaj
só, frissen őrölt bors
a sütéshez kb. 4-6 evőkanál olaj

Elkészítése:

A krumplit héjastól alaposan megmossuk, kettévágjuk, és olajjal meglocsolt tepsibe sorakoztatjuk. Megszórjuk sóval, borssal, kirakjuk zsályával, és 200 fokos sütőben 30 perc alatt szép pirosra sütjük. A padlizsánt megmossuk, majd héjastól nem túl vékony karikákra vágjuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a padlizsánszeletek mindkét felét szép pirosra sütjük. Sózzuk, borsozzuk, papírtörlőre szedjük. Megmossuk és karikára vágjuk a hagymát, a visszamaradt zsiradékban enyhén megpároljuk. Megszórjuk tökmaggal, kissé megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk. A joghurtot kikavarjuk kevés sóval, őrölt borssal és mentával, kevés olajat öntünk a tetejére. A padlizsánt a joghurttal, pirított hagymával megszórva tálaljuk a felaprított metélőhagymával meghintett sült krumpli mellé.