leves

    

Túrósbarátfüle-leves

leves

Hozzávalók (4 személyre):

40 dkg juhtúró
20 dkg liszt
2 tojás
2 evőkanál olaj
petrezselyemzöld

Elkészítése:

A lisztet a tojással, kevés sóval egy kanállal összevegyítjük, majd kézzel gombóccá gyúrjuk. Vékonyra nyújtjuk, 5x5 cm-es négyzetekre vágjuk. Mindegyik négyzet közepébe teszünk egy kevés túrót, majd háromszögbe hajtjuk, és a széleken jól lenyomkodjuk. Vizet teszünk oda forrni sóval, beletesszük a barátfüléket, hozzáadjuk az olajat, és megfőzzük. A megmaradt túrót a levesbe morzsoljuk, apróra vágott petrezselyemzöldet szórunk a tetejére.

Megjegyzés: A kinyújtott tésztával gyorsan kell dolgoznunk, hogy ne száradjon meg. Ha mégis száradna, és nem ragad össze, kevés tojással kenjük meg a széleket, és késfokkal vagy villával jól nyomkodjuk össze.