Vega konyha

    

Szójababkrokett paprikaszósszal

vega

Hozzávalók (4 személyre):

30 dkg száraz vagy 70 dkg főtt szójabab
10 dkg dióbél
5-10 dkg zabpehely
10-15 dkg zellergumó
1 hagyma, 3 cikk fokhagyma
1 tojás, só, bors, olaj
3-4 friss vagy 1 teáskanál szárított, morzsolt zsályalevél
a szószhoz:
3 dl házi majonéz
3 evőkanál paprikalekvár (vagy darált paprika)
csilipehely ízlés szerint
1-2 evőkanál tejföl
3-4 friss zsályalevél
petrezselyemzöld, citrom lé

Elkészítése:

A szójababot hideg vízbe áztatjuk, majd lecseréljük a vizet róla, enyhén megsózzuk, puhára főzzük, végül leszűrjük és kihűlni hagyjuk. A dióbelet összedaráljuk a zabpehellyel, a meghámozott zellert lereszeljük a kis lyukú reszelőn, a hagymát finomra aprítjuk, a fokhagymát pedig összezúzzuk. A langyosra hűlt szójabab háromnegyedét ledaráljuk vagy simára turmixoljuk, a többit pedig egészben használjuk fel. A babpéphez hozzáadjuk a többi hozzávalót, zsályával, tetszés szerint sóval és borssal ízesítjük, jól összekeverjük. Két evőkanál segítségével galuskákat szaggatunk a masszából, és forró olajban megsütjük. A szósz hozzávalóit simára keverjük, ízlés szerint sózzuk (ha kell), borsozzuk, illetve savanyítjuk citromlével, valamint zsályával és petrezselyemzölddel ízesítjük.