Sütemény

      

Számtorta

sutemeny

Hozzávalók :

30 dkg liszt
12 dkg cukor
2 tojás
4 dkg vaj
1,5 evőkanál méz
1,5 evőkanál kakaópor
1,5 teáskanál szódabikarbóna
csipet só
a krémhez:
30 dkg tehéntúró
4 dl tejszín
20 dkg fehér csokoládé
1 citrom héja
2 tasak vaníliás cukor
a tetejére:
eper
tetszés szerint virág
színes habcsók

Elkészítése:

Előző nap kartonból betű- vagy számsablont készítünk (29 cm), a tejszínt felmelegítjük (nem forraljuk!), a fehér csokoládét beleolvasztjuk. Miután kihűlt, éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap a lisztet elvegyítjük a sóval meg a szódabikarbónával. A tojásokat, a vajat, a kakaóport, a mézet, a cukrot egy lábosba tesszük, gőz fölött állandóan kavargatva besűrítjük. A tűzről levesszük, belekavarjuk a lisztet, és jól kidolgozzuk. A puha tésztát 30 percre hűtőbe tesszük, majd 3 részre osztjuk. Három darab tepsi méretű sütőpapírt szakítunk, a tésztát a papíron kinyújtjuk, majd ráhelyezzük a sablont, és körbevágjuk. A lelógó részeket eltávolítjuk, tetejét villával megszurkáljuk, majd papírostól áttesszük a tepsire, és előmelegített 180 fokos sütőben 10 perc alatt megsütjük. Így járunk el a másik két lappal is. A csokoládés tejszínt kemény habbá verjük, a tehéntúrót botmixerrel simára dolgozzuk. Belevegyítjük a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, majd a habbal összeforgatjuk. A masszát habzsákba tesszük, és a lapokra egyforma kupacokat nyomunk egymás mellé. Tetejét tetszés szerint virággal, félbevágott eperrel, színes habcsókkal díszítjük.