Előétel

    

Spenótos tekercs

vega

Hozzávalók (4 személyre):

4 tojás
20 dkg spenótpüré
3 cikk fokhagyma
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál olaj
6 evőkanál liszt
1 mokkáskanál szódabikarbóna
bors;
a töltelékhez:
20 dkg tehéntúró
3 evőkanál tejföl
2 keményre főtt tojás
bors.


Elkészítése:

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a tojássárgáját elkavarjuk a hozzávalókkal, majd beleforgatjuk a keményre felvert tojásfehérjehabot, és óvatos mozdulatokkal egynemű masszává dolgozzuk. Egy nagyméretű (kb. 35x40 cm-es) tepsit kibélelünk sütőpapírral, belekanalazzuk a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük. Miután a lap megsült, kivesszük a sütőből, lehúzzuk a sütőpapírt. Ezután konyharuhába csomagoljuk, és így hagyjuk kihűlni. A krémhez a túrót a tejföllel krémesre kavarjuk, sóval, borssal fűszerezzük, a kihűlt piskótára kenjük, egyik végére rakjuk a négybe vágott főtt tojásokat, és felcsavarjuk. Hideg helyretesszük, hogyjól kidermedjen, ezután szeleteljük.
Tipp: a túrókrémbe füstölt sonkát vagy lazacot is szórhatunk.