Előétel

    

Sertésmájpástétom narancsos glaze-zel

r-sertesmajpastetom-ng

Hozzávalók :

50 dkg sertésmáj
30-30 dkg darált marhahús és csirkecomb
2 hagyma
3-4 cikk fokhagyma
2-3 nyers tojás
só, bors
szerecsendió, szegfűbors
kevés vaj
a glaze-hez:
2,5 dl frissen facsart narancslé
2-3 evőkanál citromlé
1 evőkanál cukor, csipet só
1 tasak átlátszó tortazselé
a díszítéshez:
narancsszeletek

Elkészítése:

A májat nagyobb darabokra vágjuk, majd hideg, sótlan vízben főni tesszük. Forrástól számítva 10 percig főzzük, majd a vízben kihűlni hagyjuk. A kétféle darált húst tálba tesszük, hozzáadjuk az összedarabolt májat és hagymát, illetve a fokhagymacikkeket. Jól összeforgatjuk, majd húsdarálón többször átdaráljuk, vagy konyhai robotgépben pépesre dolgozzuk. Végül hozzáadjuk a felvert tojásokat, illetve ízlés szerint sóval, borssal, őrölt szerecsendióval és szegfűborssal fűszerezzük. A keveréket vajjal kikent őzgerinc- vagy kalácsformába simítjuk, lefedjük, majd vízzel félig megtöltött hőálló edénybe állítjuk, és 180 fokos sütőben kb. 1 órán át(± 10 perc) sütjük-pároljuk. A formában kihűlni hagyjuk, majd rácsra borítjuk, rácsostól tálcára helyezzük, és hűtőben jól behűtjük. A glaze hozzávalóit összekeverjük, majd állandóan kevergetve fölforraljuk. Miután jól kiforrt, 1-2 percig hűlni hagyjuk, majd kanalanként a lehető legegyenletesebben a pástétomra csurgatjuk. Szeletelve, narancsszeletekkel díszítve tálaljuk.