Főétel

    

sajtos karfiollepény

vega

Hozzávalók (4 személyre) :

1 nagy fej karfiol
4 tojás
40 dkg reszelt sajt
4 gerezd fokhagyma
1 teáskanál szárított oregánó
só, bors
a tetejére 20 dkg reszelt mozzarella
a forma ki kenéséhez vaj

Elkészítése:

A rózsáira szedett karfiolt késes aprítóban felaprítjuk, majd egy mikrózható edénybe tesszük, és a legmagasabb fokozaton 10 percig „főzzük". Ezután kicsit hűlni hagyjuk, majd hozzáadjuk a tojásokat, a sajtot, a lereszelt fokhagymát, sóval, borssal és oregánóval ízesítjük. Összekeverjük, vajjal kikent formába öntjük, és 25 percig sütjük. Kivéve a sütőből megszórjuk a mozzarellával, és további 5 percig sütjük. Szeletekre vágva kínáljuk.

Tipp: Eloszthatjuk két részre a karfiolos masszát, így két vékonyabb lapot simíthatunk el egy nagyobb tepsiben, amit előzőleg sütőpapírral bélettünk ki. A sütési idő ebben az esetben sem változik. A különbség a kész étel állagában lesz, ugyanis ebben az esetben egy vékonyabb, pizzaszerű lapot kaphatunk.