Sütemény

      

Rebarbarás tiramisu

sutemeny

Hozzávalók :

30 dkg rebarbara
ízlés szerint eritrit
(kb. 4-5 evőkanál)
1 teáskanál vaníliaaroma
12-14 babapiskóta
25 dkg mascarpone krémsajt
25 dkg tehéntúró, 1 dl habtejszín
ízlés szerint poreritrit (édesítő)
2 dl kávé
2 evőkanál kakaóbabtöret

Elkészítése:

 

A rebarbarát megtisztítjuk, lehúzva a héját darabokra vágjuk. Kevés vízzel, eritrittel és a vaníliával összefőzzük. Ez pár percet vesz igénybe csak, ne főzzük túl, mert akkor szétesik. Leszűrjük, és hűlni hagyjuk. Amikor teljesen kihűlt, összerakjuk a tiramisut. A krémhez a túrót és a krémsajtot porcukorral/poreritrittel krémesre kavarjuk, majd óvatosan hozzákavarjuk a habbá vert tejszínt. Egy jénai aljára kávéba mártott piskótát teszünk, erre halmozzuk a rebarbarát, majd erre jön a krém, lefödjük, behűtjük. Tálaláskor megszórjuk kakaóbabtörettel.