Sütemény

      

Pavlova joghurttal és gyümölccsel

sutemeny

Hozzávalók :

3 tojásfehérje
15 dkg porcukor
1 evőkanál balzsamecet
1 evőkanál keményítő
a díszítéshez:
szezonális gyümölcsök
gyümölcsös joghurt

Elkészítése:

Egy nagy tálban csipet sóval felverjük a tojásfehérjét úgy, hogy közben apránként hozzáadjuk a cukrot is. Amikor már egészen kemény a hab, óvatosan belekeverjük az ecetet és a keményítőt. Egy 25 cm átmérőjű tortakarikára sütőpapírt teszünk, és ráhalmozzuk a habot úgy, hogy a szélén egy sávban üresen hagyjuk (hiszen sütés közben növekszik), és a közepén egy kis mélyedést csinálunk. 180 C-fokra előmelegített sütőbe rakjuk, majd egyből lejjebb állítjuk a hőfokot 140-150 C-fokra, és 75 percig sütjük. Sütés közben nem nyitjuk ki a sütő ajtaját. Amikor megsült a tortát enyhén nyitott sütőben hagyjuk teljese kihűlni. Joghurttal, gyümölccsel tálaljuk.