Vega konyha

    

Padlizsánfőzelék rizspuffanccsal

vega

Hozzávalók (4 személyre):

a főzelékhez:
2 csapott evőkanál teljes kiőrlésű liszt
2 evőkanál olaj
0,5 dl tejszín vagy 2-3 evőkanál tejföl
50-60 dkg sült padlizsánhús
bors citromlé
a puffancshoz:
25-30 dkg főtt rizs
2 marék kukorica (konzerv)
2 tojás 2-3 cikk fokhagyma
1-3 evőkanál zsemlemorzsa
bors olaj a sütéshez

Elkészítése:

A puffancshoz a rizst, a kukoricát, a tojásokat és a fűszereket jól összekeverjük, majd a szükség szerint adagolt zsemlemorzsával jól formázható masszává dolgozzuk. (A morzsa mennyisége függ a rizs nedvességétől meg a tojások nagyságától.) A padlizsánfőzelékhez az olajon felforrósítjuk a lisztet, felöntjük kb. 2 dl hideg vízzel. Amikor sűrű mártás lesz belőle, hozzáadjuk a pürésített padlizsánt, elkeverjük, hozzáöntjük a tejszínt, illetve további vízzel hígítjuk a kívánt állagúra. Hagyjuk jól kiforrni, közben kavargatjuk, és sóval, borssal, citromlével ízesítjük. A rizses masszából evőkanálnyi adagokat szaggatunk, golyókat formázunk, majd kissé el lapítjuk őket, és felforrósított olajban aranysárgára sütjük. Papírtörlőre szedjük, és a padlizsánfőzelékkel kínáljuk.