Főétel

Marhapörkölt nokedlivel

foetel

Hozzávalók (6 személyre):

a pörkölthöz:
1,5 kg marhalábszár /lapocka
80 dkg hagyma
3 gerezd fokhagyma
2-2 paprika és paradicsom
1-1 teáskanál szárított majoránna és kakukkfű
olaj só, bors, pirospaprika;
a nokedlihez:
70 dkg liszt
4 tojás
3 dl tej 2 evőkanál olaj
2 teáskanál só;
az uborkasalátához:
2 kígyóuborka 1 vöröshagyma 2 evőkanál ecet
1,5-2 dl tejföl só.

Elkészítése:

A pörkölthöz a hagymát és fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, a megmosott húst, a kicsumázott paprikát és a lehajazott paradicsomot apró kockákra vágjuk. Forró olajban megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, a paprikát, a paradicsomot, a majoránnát, a kakukkfüvet, majd pirospaprikát, ezután ráön-tünk 5-6 evőkanálnyi hideg vizet. Beletesszük a húst, sózzuk, borsozzuk, megkeverjük, és lassú lángon lefedve pároljuk. Ha elfőtte a vizet, kevés vizet öntünk alá, másfél óra mú Iva el lenőrizzü k a húst, ekkor adunk még hozzá pirospaprikát, sót, borsot és annyi vizet, hogy ellepje. További 15 perc alatt készre pároljuk.
Közben az uborkát vékonyra gyaluljuk, besózzuk, és állni hagyjuk.
A nokedlihez felteszünk sóval ízesített vizet főni. A liszthez keverjük a tej-tojás-só-olaj elegyet, összedolgozzuk. A lobogó vízbe szaggatjuk a galuskákat, ha feljöttek a víz színére, szűrőkanállal kiszedjük, leöblítjük és leszűrjük. Összekeverjük 1-2 evőkanál olajjal, és ha szükséges, megsózzuk.
Az uborkát kicsavarjuk, hozzáadjuk a felszeletelt hagymát, ecettel és tejföllel ízesítjük, majd összekeverjük. A pörköltet a nokedlivel és a salátával kínáljuk.