Főétel

    

Kelbimbófőzelék buggyantott tojással

r-kelbimbofozelek-buggyantott-tojassal

Hozzávalók (4 személyre):

60 dkg friss kelbimbó
1 hagyma
kb. 10 cm-nyi póréhagymadarab
1 teáskanál pirospaprika
1 púpozott teáskanál morzsolt kakukkfű
2 evőkanál liszt 2 dl tej 10 dkg tejföl
6-7 evőkanál olaj
bors citromlé petrezselyemzöld
a buggyantott tojáshoz:
személyenként 2-2 tojás víz ecet
Megjegyzés: Csípős paprikával is ízesíthető.

Elkészítése:

A kelbimbónak leszedjük külső leveleit, levágjuk a kiálló száracskáját, és hideg vizet öntünk rá. A hagymát finomra aprítjuk, a póréhagymát elnegyedeljük, vékonyan felszeleteljük. A felforrósított olajon megdinszteljük a kétféle hagymát, majd rádobjuk a mérettől függően négybe vagy félbevágott kelbimbót, rászórjuk a kakukkfüvet, és 1-2 percig átforgatjuk a hagymás olajon. Rászórjuk a pirospaprikát, elkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, sózzuk, borsozzuk, és közepes lángon kb. 10 perc alatt megfőzzük (nem kell szétfőnie). A lisztet elkeverjük a tejjel, az ételhez öntjük, sűrűsödésig kevergetve forraljuk. Ekkor a tejfölt elkeverjük kevés forró mártással, szintén az ételhez adjuk. Ha szükséges, vízzel vagy tejjel még hígíthatjuk, utána ismét jól kiforraljuk. ízlés szerint utánasózunk, illetve citromlével ízesítjük, és megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. A tojáshoz egy nagyobb edényben fölforralunk kb. 2 liter vizet. Jól megsózzuk, beleöntünk kb. 0,5 dl ecetet. A tojásokat egyenként merőkanálba törjük, és amikor a víz forr, örvényt csinálva bele óvatosan beleengedjük az edénybe. Kb. 3 percig főzzük, addigra a fehérje jól megfő, a sárgája közepe pedig még kellemesen folyós marad. A főzeléket 2-2 tojással tálaljuk.