Desszert

      

Kávés-csokoládés Pavlova

desszert

Hozzávalók (4 darabhoz):

6 szobahőmérsékletű tojásfehérje
40 dkg cukor
3 evőkanál instant kávépor
1,5 evőkanál ecet
1,5 evőkanál étkezési keményítő
csipetnyi só
a tetejére:
5 dl habtejszín
porcukor
csokoládé- és karamellöntet
15 tejkaramella
5-10 dkg csokoládé

Elkészítése:

A tojásfehérjét elkezdjük verni a sóval, majd kanalanként adva hozzá a cukrot kemény, fényes habbá verjük. Ezután egy-két részletben hozzákeverjük a kávéport, majd a keményítőt és az ecetet. Habzsák segítségével négy adagra (kis, kb. 10 cm átmérőjű köröket formázunk) osztjuk egy sütőpapírral bélelt tepsin. Nem túl forró sütőben (130-140 fok) kb. 1 óra alatt kívül ropogósra, belül krémesre sütjük. Nyitott sütőajtóval hagyjuk a Pavlovát kihűlni, ez idő alatt a tejszínt habbá verjük ízlés szerinti porcukorral, a tejkaramellát és a csokoládét nem túl nagy kockákra aprítjuk. Amikor a Pavlova teljesen kihűlt, tetejére halmozzuk a tejszínhabot, leöntjük karamell- és csokoládémártással, ezután megszórjuk a csokoládé- meg karamell kockákkal, és azonnal kínáljuk.
Megjegyzés: A habcsóklapot előre is elkészíthetjük, a tejszínhabot azonban csakis tálalás előtt tegyük rá, különben megpuhítja az alapot.