leves

    

Karalábés krumplileves

leves

Hozzávalók (4 személyre):

50-50 dkg krumpli és zsenge
    tavaszi karalábé
2 liter húsleves
1 hagyma
30 dkg virsli
1-1 dl tejszín és tejföl
2 tojássárgája
1 evőkanál liszt olaj

bors
őrölt szerecsendió

Elkészítése:

Az apróra vágott hagymát kevés forró olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk az ugyancsak kisebb kockákra vágott krumplit meg karalábét, és nagyon kevés vizet öntve alá, lefedve kis lángon pároljuk. Amikor már félpuhák a zöldségek, meghintjük a liszttel, majd felöntjük a húslevessel, felforraljuk. Szükség szerint sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, lefedve kis lángon tovább főzzük (kb. 15 percig), ezután hozzáadjuk a karikára vágott virslit, amivel további 5 perc alatt készre főzzük. A tejszínt, a tejfölt és a tojássárgáját összekeverjük, és a tűzhelyről levett levest azonnal besűrítjük vele. Kissé kihűlni hagyjuk, majd tálaljuk.