Vega konyha

    

Káposztás kocka

vega

Hozzávalók (4 személyre):

1 fej káposzta
250 dkg fodros kockatészta
4-5 evőkanál olaj
só, bors

Elkészítése:

A káposzta külső leveleit eltávolítjuk, a káposztát megmossuk, előbb félbe-, majd vékony metéltre vágjuk (reszelni is lehet). Lesózzuk, összegyúrjuk, 10 percig állni hagyjuk, majd kiszorítjuk a levét. Az olajat egy mélyebb lábasban felforrósítjuk, rátesszük a káposztát, nagy lángon, állandó kavarással aranybarnára dinszteljük. A végén, sózzuk, ha szükséges, és megszórjuk frissen őrölt borssal. A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, összekavarjuk a káposztával, és néhány percig kis lángon összesütjük. Tetszés szerint cukorral is meg lehet szórni.