Főétel

    

Juhtúróval töltött csirkemell

r-juhturoval-toltott-csirkemell

Hozzávalók (4 személyre):

2 bőrös csirkemell
20 dkg juhtúró
3 evőkanál tejföl
15 dkg kolbász
4 krumpli olaj

bors
1 csapott teáskanál kakukkfű
1 teáskanál köménymag
1 evőkanál lenmag

Elkészítése:

A csirkemelleket megmossuk, kicsontozzuk, kettévágjuk (8 csirkemellfilét kapunk). Nejlonzacskót teszünk rá, hogy ne roncsolódjon, óvatosan kissé kiklopfoljuk, mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel. Bőrös felével egy tálcára rakjuk, állni hagyjuk. A juhtúrót összekeverjük a köménymaggal, tejföllel, a húsra kenjük, majd megrakjuk a vékonyra szeletelt kolbásszal. Felcsavarjuk, fogpiszkálóval vagy hústűvel összetűzzük. Tepsibe helyezzük, 1 dl olajat és 0,5 dl vizet öntünk alá (nem fóliázzuk le). Közepes lángon gyakran locsolgatva szép pirosra sütjük. A krumplit megmossuk, héjában megfőzzük, leszűrjük, kihűtjük, majd meghámozzuk, és négybe vágjuk. Egy serpenyőbe kevés olajat öntünk, beleszórjuk a lenmagot, az összevágott krumplit, és szép pirosra sütjük. A töltött hússal tálaljuk.