Előétel

    

Húsvéti kenyér reggelihez

r-husveti-kenyer-reggelihez
(2 darabhoz):
1 kg finomliszt, 5 dl tej
4 tojássárgája
2 tasak szárított élesztő
2,5 dl olaj, 4 evőkanál cukor
1/2 mokkáskanálnyi só
1,5 biocitrom héja
a kenéshez:
1 tojás
a szóráshoz:
mák, szezámmag
a kenéshez:
4 evőkanál víz
1-1 teáskanál cukor és citromlé

Elkészítése:

Az élesztőport elkavarjuk 1 evőkanál cukorral és 1 teáskanál liszttel, ráöntünk 1,5 dl langyos tejet, felfuttatjuk. A liszttel meg a maradék cukorral és tejjel elkezdjük dagasztani. Egyenként beledolgozzuk a 4 tojássárgáját, apránként az olajat, végül a sót és a citromhéjat. Rugalmas, lágy tésztát kell kapnunk. Duplájára kelesztjük. Enyhén lisztezett felületen négy darabba vágjuk. Óvatosan, hogy ne törjük, rudat formázunk, minél kevesebb lisztet használva. A két-két rudat összefonjuk, előkészített sütőformába emeljük, eligazgatjuk, megkelesztjük. Sütés előtt megkenjük felvert tojással, megszórjuk a magokkal. 200 fokra előmelegített gőzös sütőbe toljuk, a hőmérsékletet azonnal visszavesszük 180 fokra, és kb. 50-60 perc alatt (ellenőrizzük) szép aranysárgára sütjük. A kenéshez való alapanyagokat addig melegítjük, míg a cukor elolvad. A kivett kenyereket azonnal bekenjük vele, vastagabb pamutronggyal letakarjuk, langyosra hűlve kifordítjuk a formából, és letakarva kihűtjük.