Főétel

    

Húsos-tojásos palacsintabatyuk

foetel

Hozzávalók (4 személyre):

a palacsintához:
15 dkg liszt
1 nagyobb tojás
csipet só
1 evőkanál olaj
2 dl tej
3-3,5 dl víz;
a töltelékhez:
50 dkg darált marhahús
1 hagyma
8-10 cikk fokhagyma

1 púpozott teáskanál pirospaprika
olaj 8 főtt tojás;
a mártáshoz:
0,5 dl olaj
3 evőkanál liszt
7 dl paradicsomlé
3 cikk fokhagyma
bors cukor
1 marék bazsalikomlevél;
továbbá:
kevés olaj kb. 10 dkg sajt.

Elkészítése:

A palacsinta hozzávalóit simára dolgozzuk, és enyhén olajozott serpenyőben kb. 10 palacsintát sütünk. A töltelékhez a finomra aprított hagymát kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a húst, és állandóan kavargatva morzsásra pirítjuk. Hozzáadjuk az áttört fokhagyma háromnegyed részét, fűszerezzük, és elkeverjük. Felöntjük 3 csésze vízzel, majd lefedve közepes lángon addig főzzük, míg a hús meg nem puhul. Végül hozzáadjuk a maradék fokhagymát, és fedő nélkül zsírjára sütjük. A főtt tojást felaprítjuk, hozzáadjuk a húshoz, ha szükséges, utánízesítünk, félretesszük. A mártáshoz az olajban habzásig pirítjuk a lisztet, felöntjük a paradicsomlével, és állandóan kavargatva sűrűre főzzük. Sóval, borssal, ízlés szerinti cukorral, bazsalikommal meg az áttört fokhagymával ízesítjük. A megsült palacsintákat megtöltjük a húsos töltelékkel. A mártást hőálló edénybe simítjuk, belehelyezzük az elkészült batyukat, megkenjük kevés olajjal, és 20-25 percre a 200 fokos sütőbe toljuk. Ezután kivesszük, a batyukra szórjuk a lereszelt sajtot, és visszatoljuk a sütőbe, amíg a sajt rá nem olvad.