sütemény

r-halva

Hagymás lepény

Hozzávalók:

a tésztához:
10 dkg liszt, 5 dkg vaj
4 dkg reszelt sajt
mokkáskanálnyi sütőpor
a töltelékhez:
60 dkg vöröshagyma, 2 tojás
1 dl tejföl, 3 evőkanál liszt
1 evőkanál reszelt sajt, kb. 1 dl tej
a tetejére:
3 tojás, 1 evőkanál liszt
5 dkg reszelt sajt, 1 evőkanál tejföl
1 evőkanál tej
továbbá:
só, bors, majoránna
pár szelet vékony sajt

Elkészítése:

A tésztához a vajat a sütőporos liszttel elmorzsoljuk, hozzáadjuk a sajtot, hideg vízzel gyúrhatóvá dolgozzuk. Műanyag zacskóban fél órára hűtőbe tesszük. Az apróra vágott vöröshagymát addig dinszteljük, míg aranysárgára sül, elfő az összes leve. Sóval, borssal, majoránnával fűszerezzük, majd kihűtjük. Közben a tésztát vékonyra nyújtjuk, előkészített formába nyomkodjuk, hogy karimája is legyen. Villával megszurkáljuk, 15 percre előmelegített 180 fokos sütőbe toljuk. A hagymához kavarjuk a tejfölt, az egész tojásokat, az evőkanál sajtot, a lisztet, illetve annyi tejet, hogy könnyen kenhető legyen, de ne legyen lágy. Sózzuk, borsozzuk, rásimítjuk a kivett tésztára, és 15 percre visszatoljuk a sütőbe. A tetejére a 3 tojást felverjük a liszttel, hozzákavarjuk az evőkanál tejfölt, a sajtot, a kanálnyi tejet, és a hagyma tetejére öntjük. Ráhelyezzük a vékony sajtszeleteket, és visszatéve addig sütjük, míg a teteje szép piros lesz. Már melegen szeletelhető.