Főétel

    

Hagymás kappan vörös káposztával

foetel

Hozzávalók
(4-5 személyre):

1 kappan vagy kakas
4-5 hagyma
2 cikk fokhagyma
1 dl paradicsomlé
2 evőkanál zsír
1 vörös káposzta
2 alma

bors
fűszerpaprika
ecet

Elkészítése:

A zsír felét felhevítjük, a húsokat hirtelen megsütjük, míg kérget kapnak. Kivesszük, és félretesszük. A visszamaradt zsiradékon megpároljuk az apróra vágott hagymákat, visszatesszük a húst, megszórjuk sóval, borssal meg fűszerpaprikával, felöntjük a paradicsomlével és annyi vízzel, amennyi ellepi. Lefedjük, forró sütőbe toljuk, és 1,5-2 órán át addig pároljuk, amíg a hús puha, omlós lesz. A káposzta felső leveleit eltávolítjuk, a többit legyaluljuk. Lesózzuk, kicsit állni hagyjuk, majd a levét kiszorítjuk. A megmaradt zsíron állandóan kavarva megpároljuk a káposztát, a vége felé hozzáadjuk a lereszelt almákat is. Megszórjuk borssal, tetszés szerinti cukorral meg ecettel ízesítjük, ha szükséges, megsózzuk, majd alaposan összekeverjük. A káposztát tányérra halmozzuk, meglocsoljuk a hús szaftjával, és ráhelyezzük a húst. Savanyított csípős cseresznyepaprikát kínálunk mellé.