Főétel

    

Grillezett csirkecomb édeskömény-salátával

r-grillezett-csirkecomb

Hozzávalók (4 személyre):

4-8 kicsontozott csirkecomb
gíroszfűszer és souvlaki (vagy bármi más, sima só és bors is jó)
kevés olaj
a salátához:
3 sárgarépa
1 nagy édesköménygumó
1 arasznyi póréhagyma
1-2 rózsaszín grépfrút húsa
petrezselyemzöld

az öntethez:
2 diónyi friss gyömbér
kevés aprított szárított csípős paprika
1 teáskanál só
2 teáskanál cukor
3-4 teáskanál citromlé
2 evőkanál szezámolaj
2-3 evőkanál napraforgóolaj
víz

Elkészítése:

A húst megmossuk, megtörölgetjük, majd gazdagon megszórjuk a fűszerek keverékével, illetve meglocsoljuk kevés olajjal. Felforrósított grill rácson lassan, többször átforgatva, hogy kellőképpen átsüljön, szép piros-ropogósra sütjük. A salátához a sárgarépát vékonyan fel karikázzuk, az édesköményt és a póréhagymát vékony szeletekre vágjuk, a grépfrút lehártyázott húsát pedig darabokra törjük. Tálba tesszük, lazán összeforgatjuk. Az öntethez finomra reszeljük a gyömbért, elkeverjük a többi hozzávalóval. Ráöntjük a salátára, összekavarjuk, és a megsült hús mellé tálaljuk. A petrezselyemzöldet tetszés szerint aprítva belekeverjük a salátába vagy a tetejére szórjuk.