Főétel

    

Görög bárányragu

r-gorog-baranyragu

Hozzávalók (4 személyre):

kb. 1,5 kg csontos bárányhús vagy
1 kg csont nélküli hús
2 cikk fokhagyma, 2 citrom
25 dkg kimagozott zöld olajbogyó
2 dl fehérbor
1 kis csokor vegyes zöldfűszer
(friss oregánó, petrezselyemzöld,
kakukkfű és fokhagymaszár,
esetleg kevés menta)
só, bors, olívaolaj

Elkészítése:

A húst nagyobbacska darabokra vágjuk, sóval és borssal ízesítjük. A felforrósított bográcsba nagyon kevés olajat öntünk, körbepirítjuk benne a húsdarabokat. Ezután hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, kevés nagyobb darabokban lehámozott citromhéjat, illetve 1 citrom kifacsart levét, és közepes lángon, lefedve saját levében kb. 20 percig hagyjuk párolódni. Közben gyakran ellenőrizzük, nehogy odakapjon, és néha meg is kavarjuk. Ezután hozzáöntjük a fehérbort, ha netán nem eléggé szaftos, kevés vizet is öntünk hozzá, és további 15-20 percig főzzük, vagy addig, amíg a hús meg nem puhul. Végül hozzáadjuk az olajbogyót meg a finomra aprított zöldfűszereket, néhány perc alatt jól összerotyogtatjuk, majd citromszelettel, valamint friss vagy pirított kenyérrel tálaljuk.
Megjegyzés: Még jobb, ha a húst grillrácson vagy esetleg tárcsalapon pirítjuk körbe, így sokkal finomabb, enyhén füstös íze lesz az egytálételnek.