Főétel

    

Fűszeres csirkelemell boros rizzsel

egytal

Hozzávalók (2 személyre):

1 kisebb kicsontozott csirkemell
(40-45 dkg)
3-4 cikk fokhagyma
3 szál friss rozmaring
só, bors
olívaolaj;
a körethez és a tálaláshoz:
20 dkg rizs (1 pohárnyi)
2 evőkanál olaj
1 dl száraz fehérbor
só, fehér bors
1/2 teáskanál pörkölt
mustár- vagy szezámmag.


Elkészítése:

A csirkemellet megmossuk, megtörölgetjük, majd a fél melleket kettőbe vágjuk. A fokhagymát és a rozmaring lecsipkedett leveleit durvára vagdossuk, majd elterítjük egy vágódeszkán. Sót és borsot is szórunk rá, ráhelyezzük a húsdarabokat, és jól rányomkodjuk. Igyekezzünk az összes fűszert rányomogatni a húsra. Ezután fóliával letakarjuk őket, és a klopfoló oldalával kíméletesen kissé megveregetjük, megfordítjuk, és ugyanígy járunk el. Felforrósítunk egy (grill)serpenyőt. A hússzeleteket mindkét oldalukon meglocsoljuk olívaolajjal, majd megsütjük a forró serpenyőben. Kis lángon sütjük, hogy ne égjenek meg, és a belsejük is kellőképpen átsülhessen (kissé le is fedhetjük az edényt). A körethez egy vastag aljú edényben felforrósítjuk az olajat, rádobjuk a rizst, 2-3 percig kevergetjük. Ekkor hozzáöntjük a bort, felöntjük még kb. 4 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk, majd közepes lángon hagyjuk felforrni. Miután fölforrt, a lángot kicsire vesszük, és kavarás nélkül kb. 15 percig hagyjuk lassan bugyogni. Ekkor elzárjuk a lángot, az edényt lefedjük, és néhány percig hagyjuk, hogy a rizs kellőképpen megduzzadjon, illetve az összes nedvességet beigya. Száraz serpenyőben megpörköljük a mustármagot, majd mozsárban kissé összetörjük. Tálaláskor főtt rizst adagolunk a tányérra, ráhelyezünk két szelet húst, és megszórjuk pörkölt mustármaggal. Bármilyen friss salátát kínálhatunk mellé. Mustármagot a salátára is szórhatunk.
Megjegyzés: A rizs főzésénél fontos, hogy az edénynek jó vastag alja legyen, így egyenletesebben eloszlik a hő, és kisebb az esély arra, hogy odaégjen. Szintén fontos, hogy miután a ráöntött víz, folyadék fölforrt, többé ne kavarjuk meg, mert a rizsben kis gőzcsatornák alakulnak ki, és ezek segítségével könnyen megpuhulnak a rizsszemek.