Desszert

      

Dorottya-palacsinta

r-dorottya-palacsinta

Hozzávalók :

25 dkg liszt, 10 dkg vaj
8 tojás, 3,5 dl tej
3,5 dl szénsavas ásványvíz
2 evőkanál cukor, csipetnyi só
a töltelékhez:
15 dkg őrölt mák
15 dkg őrölt dió
20 dkg sárgabaracklekvár
6 evőkanál cukor

Elkészítése:

A diót és a mákot összekavarjuk 3-3 evőkanál cukorral, és a lekvárral együtt előkészítjük. A tojássárgáját kikavarjuk az olvasztott vajjal, vízzel, tejjel, majd a sóval és a cukorral elkevert liszttel. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és a masszába kavarjuk. A tésztából a szokásosnál vastagabb palacsintákat sütünk, serpenyőben. Amikor az egyik fele megsült, anélkül, hogy megfordítanánk, egy tálra csúsztatjuk. Megkenjük lekvárral, majd a következő palacsintával beborítjuk, és ezt cukros dióval megszórjuk. A következő palacsintát mákkal szórjuk meg, majd a műveletet addig ismételjük, amíg az összes palacsintát lesütöttük. Az utolsó palacsintát úgy helyezzük rá, hogy a megsült fele kerüljön felül. Tetszés szerint díszítjük, majd szeletekre vágva tálaljuk.