Főétel, egytálétel

    

Csirke „páclében”

foetel

Hozzávalók (4 személyre):

80 dkg csirkehús
    (comb, melle vagy egész csirke)
10 dkg káposzta
1 mélyhűtött paprika
1 csípős paprika
2-3 mélyhűtött paradicsom
    (vagy 1-2 dl paradicsomlé)
4-5 cikk fokhagyma 1 vöröshagyma
bors petrezselyemzöld zsiradék
a tálaláshoz: burgonya vagy puliszka

Elkészítése:

A felaprított hagymát és fokhagymát zsiradékon megpároljuk, rátesszük a feldarabolt húst, majd felengedjük vízzel. Hozzáadjuk a vékonyra vágott káposztát, fűszerezzük, félpuhára főzzük. Beletesszük a kockára vágott paprikát meg paradicsomot, valamint a csípős paprikát. Lassú tűznél, annyi vízben főzzük, amennyi éppen ellepi, ha lefő, pótoljuk. Amikor minden puha, hozzákavarjuk a petrezselyemzöldet, és máris levesszük. Fedő alatt 10-15 percig még pihentetjük, tetszés szerinti körettel kínálhatjuk.

Megjegyzés:

Eredetét Dobrudzsára vezetik vissza, ahol elsősorban halas étel volt, azaz a sokzöldséges lében halat főztek és kínáltak. Később megjelent a moldvai konyhában, majd Erdélyben is, ahol már füstölt hússal, illetve csirkével is elkészült. Lényege, hogy a hús és a zöldség fűszeres lében, lassan pácolódva készüljön el.