torta

      

Cseresznyés torta

desszert

Hozzávalók :

a piskótához:
6 tojás
12 evőkanál cukor
12 evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
csipetnyi só
1/2 teáskanál sütőpor;

a cseresznyés réteghez:
40 dkg cseresznye
4 evőkanál cukor
2-3 evőkanál citromlé
1,2 dl víz
1,5 evőkanál keményítő
10 g zselatin;

a krémhez:
20 dkg mascarpone
10 dkg porcukor
1 teáskanál vanília kivonat
10 dkg fehér csokoládé
1,5 dl tejszín;

a sziruphoz:
1 dl víz 1 teáskanál cukor
1 teáskanál vaníliakivonat
1-2 evőkanál citromlé;

a díszítéshez:
2,5 dl tejszín 1-2 evőkanál porcukor
40 dkg cseresznye
5 dkg fehér csokoládé cukorgyöngy.

Elkészítése:

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikavarjuk a cukor felével, a fehérjét pedig felverjük a sóval és a megmaradt cukorral. A két masszát könnyedén összeforgatjuk az olajjal meg a sütőporral elvegyített liszttel, és 22-24 cm-es kikent, lisztezett tortaformában 180 fokon 25-30 percig sütjük. Mikor kihűlt, 2 lapba vágjuk. A cseresznyét megmossuk, kimagozzuk, a cukorral, a citromlével meg a vízzel együtt főni

tesszük. Ha felforrt, besűrítjük kevés vízzel elkevert keményítővel, félrehúzzuk, és belekeverjük a 0,5 dl vízben feloldott zselatint is. A fehér csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, kicsit hűlni hagyjuk. A mascarponét kikavarjuk a porcukorral meg a vaníliakivonattal, kanalanként hozzáadjuk a fehér csokoládét és végül a felvert tejszínt is. A szirup hozzávalóit összekavarjuk. A kapcsos tortaformát kibéleljük háztartási fóliával, belehelyezzük az első lapot, meglocsoljuk sziruppal, rákenjük a cseresznyés zselé felét, majd a krém felét. Befedjük a második lappal, ezt is meglocsoljuk sziruppal, majd rákenjük a megmaradt zselét meg a krémet. 4-5 órára hűtőbe tesszük. A forma oldalát levesszük, a tortát tálcára emeljük, bevonjuk a kevés porcukorral habbá vert tejszínnel. A fehér csokoládét megolvasztjuk, a cseresznyék háromnegyed részét belemártjuk, cukorgyönggyel díszítjük, és a torta tetejére rakjuk.