Leves

    

Citromos csirkegombócleves

leves

Hozzávalók (6 személyre):

40 dkg sárgarépa
2-3 petrezselyemgyökér
1 hagyma
3-4 evőkanál olaj
3 liter húsleves
1 evőkanál étkezési keményítő
2 dl tejföl
2 tojássárgája
1 evőkanál mustár
1 citrom csípős paprika
petrezselyemzöld;
a gombócokhoz:
50 dkg darált csirkecomb
1 hagyma
1 evőkanál vaj
1 tojás
bors petrezselyemzöld
1 teáskanál reszelt citromhéj.

Elkészítése:

A felforrósított olajon 2-3 percig dinszteljük a karikára vágott veteményt, illetve a finomra aprított hagymát, majd felöntjük a húslevessel, és közepes lángon főzzük. Közben a gombócokhoz a vajon üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, majd hűlni hagyjuk. A darált húshoz adjuk a tojást, apróra vágott petrezselyemzöldet meg a hagymát, sóval, borssal, citromhéjjal ízesítjük, és összedolgozzuk. Olajos kézzel apró gombócokat formázunk, beletesszük a levesbe. Körülbelül 10-15 percig főzzük, szükség szerint sózzuk. A keményítőt összekavarjuk a tojássárgájával, a mustárral meg a tejföllel, kevés forró lével hőkiegyenlítjük, majd rátöltjük a levesre. Megszórjuk kevés apróra vágott petrezselyemzölddel, és még 1-2 percig, nagyon kicsi lángon főzzük. Félrehúzzuk, 15 percig pihentetjük, majd tálalás előtt citrommal savanyítjuk. Csípős paprikát is adunk mellé.