Főétel

    

Brokkolis-karfiolos csirke

r-brokkolis-karfiolos-csirke

Hozzávalók (4 személyre):

50 dkg csont nélküli csirkemell
30-30 dkg brokkoli és karfiol rózsákra szedve
3-3 sárgarépa és cikk fokhagyma
1 hagyma
5 dl húsalaplé
1 evőkanál liszt
2-2 evőkanál olaj és vaj
só, bors
petrezselyemzöld
a tálaláshoz:
főtt tészta

Elkészítése:

A húst kisebb darabokra vágjuk, 1 evőkanál olajon sóval és borssal ízesítve hirtelen átsütjük, majd kivesszük az olajból, félretesszük. A visszamaradt zsiradékhoz adjuk a megmaradt 1 evőkanál olajat, üvegesre pároljuk benne az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, és együtt tovább pároljuk. Ezután belekavarjuk a vajat meg a karikára vágott sárgarépát, és együtt további 5 percig pároljuk. Meghintjük a liszttel, összekeverjük, felöntjük az alaplével, és kis lángon, többször megkavargatva felforraljuk. Hozzáadjuk a brokkolit és a karfiolt, szükség szerint sóval, borssal ízesítjük, további 5-10 percig pároljuk (a párolási idő ízlés szerinti; attól függ, mennyire roppanósan szeretjük a zöldségeket). Ezután a serpenyőbe tesszük a csirkedarabokat is, és felforrósítjuk. A tűzről levéve meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel, és kifőtt tésztával kínáljuk.