Főétel

    

Borjúpörkölt gombával

egytal

Hozzávalók (4 személyre):

80 dkg -1 kg borjúhús
40 dkg gomba
1 vöröshagyma
1-2 paradicsom (fagyasztott is jó)
1 zöldpaprika (fagyasztott is lehet)
só, bors
petrezselyemzöld
zsiradék
pirospaprika
1-2 babérlevél
1 csipet őrölt kömény
a körethez:
30-40 dkg száraztészta


Elkészítése:

A vöröshagymát apróra vágva zsiradékon megpároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott paprikát (fagyosan, ha a mélyhűtőből vesszük ki), kavargatjuk, míg zsírjára nem sül. Megszórjuk pirospaprikával, elkavarjuk, míg szép színt nem kap, majd felöntjük vízzel. Sózzuk, borsozzuk a levét, beletesszük a felvágott paradicsomot, és fedő alatt kb. 10 percig főzzük. Hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott, jól megmosott húst, a babérlevelet meg az őrölt köményt. Lassú tűzön, kevés vízzel pároljuk, mindig csak annyit öntve alá, hogy le ne égjen. Amikor már puha, elkészítjük a gombát is: megmossuk, szeletkékre vágjuk, felhevített zsiradékon megpároljuk, ám épp csak addig, míg zsírjára nem sül, mert így finom ropogós marad. Közben sózzuk, végül megszórjuk vágott petrezselyemzölddel, kissé összesütjük. A zsiradékból kiszedve a borjúhússal és tetszés szerinti főtt tésztával kínáljuk.