halas étel

    

Bográcsos halpaprikás

halas

Hozzávalók (6 személyre) :

1,5-2 kg ponty
10 dkg füstölt szalonna
4 hagyma
5 paprika
1 csípős paprika
5 paradicsom
1 fej fokhagyma
2 dl tejföl

1 evőkanál bors
2 evőkanál fűszerpaprika
1 csokor petrezselyemzöld
1-2 szál lestyán
csilipehely

Elkészítése:

A konyhakész pontyot 1,5 cm vastagon felszeleteljük, lesózzuk, 1-2 órát állni hagyjuk. A kis kockákra vágott szalonnát a felhevített üstben zsírjára sütjük, hozzáadjuk a felaprított hagymát, kavargatva megdinszteljük, majd rádobjuk a kis kockákra vágott paprikát, és kevés vizet adagolva 10 percig dinszteljük. A paradicsomokat forró vízbe tesszük, lehéjazzuk, majd felkockázva a hagymás alaphoz adjuk, további 10-15 percig sütjük. Mikor zsírjára sül, félrehúzzuk, rászórjuk a fűszerpaprikát, elkavarjuk, és azonnal felöntjük 3 liter vízzel. Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a csípős paprikát, az áttört fokhagymát, az apróra vágott petrezselyemzöldet meg lestyánt, és addig főzzük, míg a leve felére nem csökken, illetve míg szép egynemű szószt nem kapunk. Ekkor beletesszük a pontyszeleteket, és 10-15 percig kavargatás nélkül főzzük. A végén a tejfölt elkavarjuk kevés forró lével, rátöltjük az ételre, nagyon kis lángon felforraljuk. Csilipehellyel megszórva, puliszkával tálaljuk.