Főétel

    

Bakonyi sertéskaraj

r-bakonyi-serteskaraj

Hozzávalók (4 személyre):

8 szelet csont nélküli sertéskaraj
20 dkg erdei csiperke
1 zöldpaprika és paradicsom
1 nagy hagyma
1-2 cikk fokhagyma
só, bors
4-5 evőkanál liszt
olaj
1 evőkanál vaj
kevés pirospaprika
1 dl tejföl
petrezselyemzöld finomra aprítva

Elkészítése:

A gombákat megtisztítjuk, nem túl vékonyan felszeleteljük. A zöldpaprikát és a paradicsomot megmossuk, csíkokra vágjuk. A hússzeletek felső szegélyén lévő zsírréteget 3-4 helyen bevagdossuk, hogy sülés közben ne húzza össze a húst. Bedörzsöljük sóval és frissen őrölt borssal, lisztbe forgatjuk őket. Nagyobb serpenyőben felforrósítjuk a vajat és szükség szerinti olajat, hirtelen mindkét oldalukon elősütjük benne a hússzeleteket, majd félretesszük. A visszamaradt zsiradékban megpároljuk a felaprított hagymát, rádobjuk a gombát, a zöldpaprikát és a paradicsomot, 3-4 percig pirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadunk 1 dl vizet, az áttört fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, felforraljuk, és visszatesszük a hússzeleteket. Fedő alatt, mérsékelt tűzön 35-40 perc alatt puhára pároljuk (az elfőtt levet kevés vízzel pótoljuk). Belekavarjuk a tejfölt, összeforraljuk, utánafűszerezzük. Előmelegített tálra rendezzük, megszórjuk petrezselyemzölddel, és főtt tésztával vagy galuskával, párolt rizzsel tálaljuk.