Mi is ott voltunk

gesztenyefesztivál

I. Hegyközi palacsintasütőverseny és gesztenyefesztivál

Síter nevű településen (Bihar megye) először rendezték meg idén a Hegyközi Palacsintasütő Versenyt és harmadszor a Gesztenyefesztivált. ... »»»

A gyümölcs ...

... méltó ünnepe

... azáltal, hogy helyi terméket vásárolunk, a befektetett munkát tiszteljük, és ezzel együtt a helyi termelőt támogatjuk. ... »»»

Túróspuliszka-fesztivál

hetedik alkalommal is Gyimesekben

A helyszínnek választott település hűen tükrözi azt, hogy a Gyimesekben a puliszka most is a mindennapi étkezés szerves része. ... »»»

Főzőtábor

csupa-csupa finom falattal

Az Erdélyi Konyha kistestvéreként emlegetett Finom Falatok magazin szervezésében került sor a festői szépségű Nagyágon az első főzőtábor-
ra. ... »»»

Iskolába

ment az Erdélyi Konyha

Gyerekekkel foglalkozni mindig nagyon hálás dolog, hiszen érdeklődő, figyelmes tekintetük arra sarkallja a felnőtteket, hogy bizonyítsanak előttük. ... »»»

II. GYULAI KOLBÁSZ- ÉS SÓDARMUSTRA

Amikor minden a kolbászról és sonkáról szól

Az égiek is jó szemmel nézhették a füstölt húsfélék kiállításának és vásárának előkészületeit, hiszen március derekán verőfényes tavaszi hétvégét biztosítottak a gyulai várkertben helyet kapó esemény idejére. ... »»»

Csapatépítő hétvége ivóban

A szakmai találkozó témája:
a vadhúsok

Három tartalmas napot tölthetett az Erdélyi Konyha csapata magyarországi meghívott vendégek társaságában az Ivói (Zeteváralja) Vadaspark szomszédságában épült Honor Villában, február első hétvégéjén. ... »»»

Főzőtábor csupa-csupa finom falattal



Az Erdélyi Konyha kistestvéreként emlegetett Finom Falatok magazin szervezésében került sor a festői szépségű Nagyágon az első főzőtáborra augusztus 17-19., az-az 17-20. között.

Arról, hogy miért ez a bizonytalanság, kicsit később, előbb ismerkedjünk meg a résztvevőkkel. Sajnos a hét nyertesünk közül csak hárman jöttek el, a többiek vagy az utolsó pillanatban szóltak, hogy nem jönnek, vagy egyáltalán nem értesítettek erről. Ez két okból is sajnálatos. Egyrészt mivel valóban jó hangulatú találkozóról maradtak le, másrészt mert helyüket a többi kedves pályázó között még kisorsolhattuk volna.
No, de a megjelent sütni-főzni szerető nyerteseink és az izgatott, de lelkes szerkesztőségi tagok egyhamar megtalálták a közös témát, természetesen elsősorban - de nem csak - gasztronómiai témában.
A mindig mosolygós budapesti János és Gabriella le sem tagadhatták volna főzés iránti szenvedélyüket, hiszen mindig a konyhán sürögtek, és velünk együtt főztek. Gabriella amúgy egyféle hatodik érzékkel mindig mindent megtalált, amit legalább hárman kerestünk.

fozotabor

János krumplipürét tör

fozotabor

Kiss Gabriella lelkesen kuktáskodik

bárhogy is próbáltuk, a paradicsomnál élvezetesebbet nem tudtunk neki mutatni. A harmadik, a gyergyószentmiklósi házaspár, Ibolya és .... közvetlenséggel és jó kedéllyel érkezett, de nem csak! Ibolya egy szilvalekváros süteménnyel kedveskedett, ami igazán nagy sikernek örvendett.

fozotabor

Csuthy Gabriellának kisfia, Nándi szurkolt

Receptjét a jelenlegi számban közöljük, ahogyan a kiadó igazgatójának, Varga Károlynak az édesanyjától kapott illatos, omlós barackos süteményét is, amit ezúton is köszönünk szépen! A kiadó hal-, csirke- és borjúhúst biztosított a főzésekhez. Az előkészítések és a főzések alatt megismerkedtünk egymással, komoly és komolytalanabb témákról egyaránt beszélgettünk, ugyanúgy, ahogyan később a közös étkezéseknél is. Az elkészült ételek receptjeit e havi számunkban megosszuk kedves olvasóinkkal, közöttük egy nagyon izgalmas kencét, a csirketepertőkrémet is, ami valóságos gasztronómiai élményt nyújtott mindannyiunk számára.

fozotabor

Laczkó Angi Ibolya, aki sütijével mindenkit elvarázsolt

A táborban nyerteseinken kívül a kiadó igazgatója, Varga Károly, a Finom Falatok főszerkesztője, Csatlós Erzsébet, illetve Kiss Éva szerkesztő és jómagam, illetve családunk voltjelen, egyben így utólag is reménykedve abban, hogy lesz még hasonló rendezvény!
A tábor sikeréről mesélhet-e meggyőzőbben más, mint az a tény, hogy bár a pályázatban háromnapos rendezvényről volt szó, a kis csapat olyan jól érezte magát, hogy vasárnap helyett csak hétfőn indult haza onnan.

Lejegyezte: Fagyal Hajnalka – Nagyvárad